A Kisalföld 2017.01.26-i számából:

Év végére elkészül a hospice-ház


A Kisalföld mosonmagyaróvári év emberének választott dr. Bodnár Mária régi álma elérhető közelségbe került: elkezdődött a magyaróvári egyházközség által a Lotz Károly utcában felajánlott épületszárny átalakítása az első megyei hospice-ház javára, benne nyolc ággyal. A tervek szerint a 30 milliós beruházással év végére végezhetnek a szakemberek. Eddig egyébként 12 millió forint jött össze erre a célra, de az adománygyűjtés folyamatos.

Dr. Bodnár Mária főorvos – aki tavaly év végén a térségből a Kisalföld mosonmagyaróvári Év Embere címet nyerte el – asszisztens kolléganőjével évek óta látogatja a végstádiumú daganatos betegeket Mosonmagyaróváron és Jánossomorján. 2014 óta pedig már a Karolina Kórház teljes, mintegy nyolcvanezres lélekszámú ellátási területén is teljesítik a munkaidőn túli szolgálatot: hétvégéken, ünnepnapokon is. Jelenleg hét beteg kezét fogják, segítik ezt a nagyon nehéz időszakot.

A doktornő régi álma egy hospice-ház létrehozása. Ennek lényege, hogy az utolsó életszakasz emberi méltóságának megbecsülésén túl tehermentesítsék átmenetileg a családot a gondozás fizikailag és lelkileg is megterhelő feladata alól. Az ellátás ideje alatt javulhat is a beteg állapota, de az biztos segítség, hogy a kissé megerősödött, pihentebb családtagjai körébe térhetne haza. A megye első hospice-házának létrejötte már karnyújtásnyi közelségbe került. Bodó Zoltán plébános és a magyaróvári katolikus egyházközség is támogatja az ügyet, úgy, hogy felajánlották a Lotz Károly utcai épület egy szárnyát. Az átalakításhoz és a majdani működtetéshez létrejött a Hospice Segítő Kéz Alapítvány.

- Örömömre a napokban megkezdődhetett fantasztikus lendülettel az épületszárny átalakítása egy helyi építési vállalkozás jóvoltából. Magdács Ferenc ügyvezető támogatója a beruházásnak. Sajnos a munkálatok során derült ki, hogy a felújítás nem húsz-, hanem harmincmillió forintba is kerülhet – tudjuk meg dr. Bodnár Máriától. A ház megálmodója szerint nyolc ágyat terveznek: hat egyágyas és egy kétágyas szobában, kiszolgáló- és a hozzátartozók fogadására alkalmas helyiségekkel. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor az átalakítással év végére készülhetnek el. A doktornő arról is beszélt érdeklődésünkre, hogy már tervezik az ellátás működtetését, költségvetését, a műszakbeosztást.

- A decemberi banki elszámolás szerint az alapítványunk számláján 10,8 millió forint volt. Az óvári egyházközségi hospice-bál bevétele tisztán 1,2 millió forint, tehát most 12 millió forintnál tartunk – számolt be az orvos.

A jánossomorjai képviselő-testület ötszázezer forint segítséget szavazott meg, amit minap jelképesen Lőrincz György polgármester adott át. Dr. Nagy Mária jánossomorjai háziorvos pedig mintegy 115 ezer forintot gyűjtött össze erre a célra (az adománygyűjtés egyébként még tart).

Amint arról már írtunk, a Kantharosz Alapítvány a Kisalföldtől kért javaslatot ahhoz, hogy milyen jótékony célra adományozzon pénzt. Így lapunk közreműködésével a szervezet képviseletében Tagai István a hospice-ház létrehozására ajánlott fel 400 ezer forintot. Egyébként tavaly tizennégy kis- és nagyvállalat 50 ezer és kétmillió forint körüli összeggel támogatta a házat.

- Mielőtt saját alapítványt hoztunk volna létre, a kórházi alapítványi számlára vártuk az adományokat. Az ott összegyűlt másfél millió forintból a betegeknek ágyakat és fürdetőt szeretnénk vásárolni – zárta dr. Bodnár Mária.

Honlapkészítés - Design - Programozás - Hosting